Jól vagyok, minden oké.
Az élet lassan visszatér a megszokott kerékvágásba, elindulnak a metrók is, mert anélkül ez a város halott. Manhattan déli részében még mindig nincs áram (részint mert lezárták, részint mert robbant az erőmű egyet), a vonatok észak és New Jersey felé jópárnapig egyáltalán nem, dél felé hétfőtől indulnak... A repülők nagy késésekkel, de járogatnak.
Tegnap egy ebéddel és egy kávéval megszakítva szűk 10 órát vett igénybe, hogy a cuccaimat elhozzuk Bed-Stuyból ide, Nyugat Harlembe. Sokat sétáltunk, vártunk a buszra, kicsit szürke-taxiztunk is... És ennyit az utóbbi 2 évben nem buszoztam, mint tegnap. Legalább ingyen volt. :)
A bennszülöttek is csak kóvályogtak az elsötétedett belvárosban, mert senki sem használja a buszokat ilyen távolságban, hiszen lassúak, minden sarkon megállnak és inkább egy fajta szociális intézményként működnek (aki tud rendesen járni, az metrózik).
Viszont tényleg megtanult összezárni ez az otromba nagy város.
Az emberek extra figyelmesek és kedvesek voltak, erre ez a két sztori emlékeztet:
Induláskor épp szállnánk fel a 4. buszra a harlemi 145. utcánál, mert mindegyik tele van. Egy nő babakocsival telefonál, hogy majd' egy órája vár. Egy férfi megpróbál átvágtatni rajta és gyermekén, majd hangos óbégatást fejleszt üvöltözéssé. A megállóban a buszra váró emberek egyöntetűen próbálják nyugtatni az idegbeteg embert kellő erélyességgel, mire az folytatja a szitkozódást és felmegy a buszra. (Needless to say, mi jó k-európaiként fülünket-farkunkat behúzva osonunk az események mellett.) Ott is megkapja a magáét egy nagydarab fekete palitól, hogy hogy beszélhet így, pláne egy kisgyerekes nővel, aminek hatására megfutamodik és gyalog folytatja útját. Tehát az emberek ellenálltak a bystander-szerepnek, ami azért nem mindennapos itt sem.
A buszozás azért is tartott ilyen sokáig, mert visszafelé több, mint 1 órát vártunk részben a Union Square-en, részben a 3. sugárúton különböző buszokra. Nagyon durva volt a szinte teljesen sötét belvárosban a meg nem érkező buszra várni... A rendőrök nem tudtak semmit (kicsit nyomni kellett őket, hogy egyáltalán akarjanak tudni valamit), az mta.info lehalt, a telefonjuk is (már akinek volt térereje). Végül persze egy jófej helyi pasi sietett segítségünkre, még kölcsönadott zseblámpát is, amíg el nem jutottunk a 6. sugárúthoz, ahol 10p múlva jött végre egy busz. Onnan márcsak 100 utcát kellett felbuszozni. 13:51-kor indultunk és 23:27-kor értünk haza.
Az élet lassan visszatér a megszokott kerékvágásba, elindulnak a metrók is, mert anélkül ez a város halott. Manhattan déli részében még mindig nincs áram (részint mert lezárták, részint mert robbant az erőmű egyet), a vonatok észak és New Jersey felé jópárnapig egyáltalán nem, dél felé hétfőtől indulnak... A repülők nagy késésekkel, de járogatnak.
 |
| Ez talán a 6th Avenue - 23rd Street sarka, a Midtown kellős közepe Halloween éjszakáján - kísérteties |
Tegnap egy ebéddel és egy kávéval megszakítva szűk 10 órát vett igénybe, hogy a cuccaimat elhozzuk Bed-Stuyból ide, Nyugat Harlembe. Sokat sétáltunk, vártunk a buszra, kicsit szürke-taxiztunk is... És ennyit az utóbbi 2 évben nem buszoztam, mint tegnap. Legalább ingyen volt. :)
A bennszülöttek is csak kóvályogtak az elsötétedett belvárosban, mert senki sem használja a buszokat ilyen távolságban, hiszen lassúak, minden sarkon megállnak és inkább egy fajta szociális intézményként működnek (aki tud rendesen járni, az metrózik).
Viszont tényleg megtanult összezárni ez az otromba nagy város.
Az emberek extra figyelmesek és kedvesek voltak, erre ez a két sztori emlékeztet:
Induláskor épp szállnánk fel a 4. buszra a harlemi 145. utcánál, mert mindegyik tele van. Egy nő babakocsival telefonál, hogy majd' egy órája vár. Egy férfi megpróbál átvágtatni rajta és gyermekén, majd hangos óbégatást fejleszt üvöltözéssé. A megállóban a buszra váró emberek egyöntetűen próbálják nyugtatni az idegbeteg embert kellő erélyességgel, mire az folytatja a szitkozódást és felmegy a buszra. (Needless to say, mi jó k-európaiként fülünket-farkunkat behúzva osonunk az események mellett.) Ott is megkapja a magáét egy nagydarab fekete palitól, hogy hogy beszélhet így, pláne egy kisgyerekes nővel, aminek hatására megfutamodik és gyalog folytatja útját. Tehát az emberek ellenálltak a bystander-szerepnek, ami azért nem mindennapos itt sem.
A buszozás azért is tartott ilyen sokáig, mert visszafelé több, mint 1 órát vártunk részben a Union Square-en, részben a 3. sugárúton különböző buszokra. Nagyon durva volt a szinte teljesen sötét belvárosban a meg nem érkező buszra várni... A rendőrök nem tudtak semmit (kicsit nyomni kellett őket, hogy egyáltalán akarjanak tudni valamit), az mta.info lehalt, a telefonjuk is (már akinek volt térereje). Végül persze egy jófej helyi pasi sietett segítségünkre, még kölcsönadott zseblámpát is, amíg el nem jutottunk a 6. sugárúthoz, ahol 10p múlva jött végre egy busz. Onnan márcsak 100 utcát kellett felbuszozni. 13:51-kor indultunk és 23:27-kor értünk haza.
 |
| Már megszoktam, hogy ronda képeket posztolok magamról |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése