Hát ennél izgalmasabb címet viselő bejegyzést is olvastatok már, ez tuti, de legalább informatív.
Na, most megmozgattam az agyamat kicsit, hogy felidézzem, mit is csináltunk Chicagoban a másik két napon, mielőtt idejöttünk New Yorkba.
Erre jutottam:
Voltunk a National People's Action nevű 40 éve működő ernyőszervezetnél, ami 29, főként keleti parti és közép-nyugati államban tevékenykedő közösségszervező csoportot tömörít. A fundraisingért felelős vezető, Jeff Pinzino tartott nekünk előadást a szervezetéről és a közösségszervezés chicagoi történetéről.
Előbbivel kapcsolatban nekem a legérdekesebb dolog az volt, hogy a tagszervezetek mérettől és helyzettől függően hajlandóak (Jeff által jelképesnek nevezett) $500-$3500 közötti éves tagdíjat fizetni, amiért cserébe valódi szolgáltatásokat kapnak. Persze nem ebből él meg a szervezet, hanem az USA-ban elterjedtnek tűnő magánalapítványok adományaiból és pályázataiból, de csinálnak adománygyűjtő eseményeket is.
Történetileg meg az egyébként egész fiatal nagyváros mindig is sok kétkezi (kékgalléros) dolgozót vonzott és nyomott el, amivel szemben komoly mennyiségű erőfeszítést fejtettek ki. Ennek első lenyomata az 1886-os Haymarket Riot volt, amikor is a munkások a 8 órás munkanapért tüntettek. Ez már akkor is elérhetetlennek tűnt... :) Egyébként vérengzésbe torkollott a dolog, ennek köszönhetjük a világszerte ünnepelt május elsejét, mint a munka napját. Egyébként ez az USA-ban nem munkaszüneti nap!
Később kiemelte helyi viszonylatban (a blogomban már citált) Saul Alinsky tevékenységét (1930-as évek), Martin Luther King beszédét (1966), Harold Washington polgármesterré választását (az első nagyvárost vezető fekete polgármester, nevét most egy belvárosi könyvtár is őrzi, megválasztása egy egyébként is fontos évben történt, 1983), az Immigrant Mega Marches-t (2006), és persze a két slágert: Obama megválasztását és az Occupy mozgalmat is.
(Kicsit sok lesz a szöveg, ezért felüdülésként random képeket dobálok be. Nem, nem használok photoshopot. Igen, szeretem a felhőkarcolókat. Egyébként alig léptünk ki Chicago belvárosából.)
Egy nagyszerű szerkesztési fogásként kifelejtettem a Jeff által felsoroltakból Jane Adams Hull-House-át, ahova ezt követően látogattunk el.
Ez az 1889-ben alapított intézmény eredetileg egy, de csúcspontján számos épületből álló komplexum névadójának, Jane Addamsnek köszönhetően több évtizeden keresztül szolgálta bevándorlók hadát. Felső-középosztálybeli jótékonykodásból világmegváltó szándék nőtt ki, de a korabeli felmérésekből látszik, hogy az osztálystruktúra az intézményben élők között is fennmaradt: a színesbőrű szegények elkülönült helyen éltek a többi szegénytől. Hát, nem könnyű megmenteni a világot.
A Hull-House ma múzeumként működik és a University of Illinois at Chicago területén van, ahova később visszalátogattunk, hogy az Institute for Policy and Civic Engagement nevű részleg vezetőjével beszéljünk. Joe Hoereth az egyetemek társadalmi mozgósításban és változásban betöltött ill. betöltendő szerepéről beszélt. Érdekes volt látni, hogy ott legalább ők egyensúlyoznak a szakpolitika és a politika határvonalán, ellentétben pl. a 376 éves ELTE-vel, aminek legtöbb részéről - legalábbis amíg odajártam - igyekeztek hermetikusan kizárni a politikát. Mondjuk ez a tény lehet valami összefüggésben azzal, hogy az egyetem Bölcsészettudományi Karának Hallgatói Önkormányzatának egykori ifjú titánjai túlnyomórészt a Jobbikban ülnek ma...
Beszélt még a társadalmi részvétel érdekében létrehozott (a nehezen kipréselt adatok szerint párszáz ember által látogatott) honlapjukról és a közösségi média szerepéről a mozgósításban. Hát, nekem ezek a dolgok nem voltak túl sokatmondóak, talán azért mert főként hajléktalan és szegény emberekkel dolgozom. A nyáron közel 120 közmunkással beszéltem és kettőjüknek van emailje.
És mivel imádom a felhőkarcolókat, ezért felmentünk a SkyDeckbe is, ami a Willis (ex-Sears) Towerben található. 103. emelet, voltak ostoba hűtőmágneses mütyűrök is, de a lényeg a kilátás:
Az utolsó este még bulizni is voltunk egy élőzenés helyen. Nagyon jól éreztük magunkat, de ezer szónál többet mond ez a fotó:
A lila mellényes bolgár fiú előző nap kapott egy emailt, hogy politikus lesz a hazájában. Én szerintem nem. Már a fotó alapján. Azért megnézem a spam foldert.
Na, most megmozgattam az agyamat kicsit, hogy felidézzem, mit is csináltunk Chicagoban a másik két napon, mielőtt idejöttünk New Yorkba.
Erre jutottam:
Voltunk a National People's Action nevű 40 éve működő ernyőszervezetnél, ami 29, főként keleti parti és közép-nyugati államban tevékenykedő közösségszervező csoportot tömörít. A fundraisingért felelős vezető, Jeff Pinzino tartott nekünk előadást a szervezetéről és a közösségszervezés chicagoi történetéről.
Előbbivel kapcsolatban nekem a legérdekesebb dolog az volt, hogy a tagszervezetek mérettől és helyzettől függően hajlandóak (Jeff által jelképesnek nevezett) $500-$3500 közötti éves tagdíjat fizetni, amiért cserébe valódi szolgáltatásokat kapnak. Persze nem ebből él meg a szervezet, hanem az USA-ban elterjedtnek tűnő magánalapítványok adományaiból és pályázataiból, de csinálnak adománygyűjtő eseményeket is.
Történetileg meg az egyébként egész fiatal nagyváros mindig is sok kétkezi (kékgalléros) dolgozót vonzott és nyomott el, amivel szemben komoly mennyiségű erőfeszítést fejtettek ki. Ennek első lenyomata az 1886-os Haymarket Riot volt, amikor is a munkások a 8 órás munkanapért tüntettek. Ez már akkor is elérhetetlennek tűnt... :) Egyébként vérengzésbe torkollott a dolog, ennek köszönhetjük a világszerte ünnepelt május elsejét, mint a munka napját. Egyébként ez az USA-ban nem munkaszüneti nap!
Később kiemelte helyi viszonylatban (a blogomban már citált) Saul Alinsky tevékenységét (1930-as évek), Martin Luther King beszédét (1966), Harold Washington polgármesterré választását (az első nagyvárost vezető fekete polgármester, nevét most egy belvárosi könyvtár is őrzi, megválasztása egy egyébként is fontos évben történt, 1983), az Immigrant Mega Marches-t (2006), és persze a két slágert: Obama megválasztását és az Occupy mozgalmat is.
(Kicsit sok lesz a szöveg, ezért felüdülésként random képeket dobálok be. Nem, nem használok photoshopot. Igen, szeretem a felhőkarcolókat. Egyébként alig léptünk ki Chicago belvárosából.)
 |
| Ezzel mit akar mondani a művész? |
Egy nagyszerű szerkesztési fogásként kifelejtettem a Jeff által felsoroltakból Jane Adams Hull-House-át, ahova ezt követően látogattunk el.
Ez az 1889-ben alapított intézmény eredetileg egy, de csúcspontján számos épületből álló komplexum névadójának, Jane Addamsnek köszönhetően több évtizeden keresztül szolgálta bevándorlók hadát. Felső-középosztálybeli jótékonykodásból világmegváltó szándék nőtt ki, de a korabeli felmérésekből látszik, hogy az osztálystruktúra az intézményben élők között is fennmaradt: a színesbőrű szegények elkülönült helyen éltek a többi szegénytől. Hát, nem könnyű megmenteni a világot.
A Hull-House ma múzeumként működik és a University of Illinois at Chicago területén van, ahova később visszalátogattunk, hogy az Institute for Policy and Civic Engagement nevű részleg vezetőjével beszéljünk. Joe Hoereth az egyetemek társadalmi mozgósításban és változásban betöltött ill. betöltendő szerepéről beszélt. Érdekes volt látni, hogy ott legalább ők egyensúlyoznak a szakpolitika és a politika határvonalán, ellentétben pl. a 376 éves ELTE-vel, aminek legtöbb részéről - legalábbis amíg odajártam - igyekeztek hermetikusan kizárni a politikát. Mondjuk ez a tény lehet valami összefüggésben azzal, hogy az egyetem Bölcsészettudományi Karának Hallgatói Önkormányzatának egykori ifjú titánjai túlnyomórészt a Jobbikban ülnek ma...
Beszélt még a társadalmi részvétel érdekében létrehozott (a nehezen kipréselt adatok szerint párszáz ember által látogatott) honlapjukról és a közösségi média szerepéről a mozgósításban. Hát, nekem ezek a dolgok nem voltak túl sokatmondóak, talán azért mert főként hajléktalan és szegény emberekkel dolgozom. A nyáron közel 120 közmunkással beszéltem és kettőjüknek van emailje.
 |
| Tumultousity for an Eastern-European |
És mivel imádom a felhőkarcolókat, ezért felmentünk a SkyDeckbe is, ami a Willis (ex-Sears) Towerben található. 103. emelet, voltak ostoba hűtőmágneses mütyűrök is, de a lényeg a kilátás:
 |
| A kép Dinók Heni munkája, és még hozzá tartozik egy pár láb is |
Az utolsó este még bulizni is voltunk egy élőzenés helyen. Nagyon jól éreztük magunkat, de ezer szónál többet mond ez a fotó:
 |
| Nem mondom, hogy nem direkt volt, de még határozottan az italok előtt |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése